Tánc rovat

Tánciskolák

A tánc a legtöbb esküvő szerves része. Főleg vidéken van ennek nagy hagyománya. Ott még mindig divat a „menyasszonytánc". Ilyenkor az újdonsült pár éjfél körül átöltözik, és kezdetét veszi a táncos mulatság

   Sokszor a szórakozáson túl ennek a szokásnak az is a célja, hogy a kihelyezett kalapba összegyűlt pénzzel segítsék a fiatalokat közös életük megkezdésében. Aki bizonytalan a tánctudásában, legyen az menyasszony, vőlegény, vagy vendég, nyugodtan iratkozzon be egy tánciskolába. Szerencsére ma már számtalan helyszín közül választhatunk. Azt kell kigondolnunk először is, hogy az esküvőnkön milyen jellegű zenét fognak szolgáltatni. Lehet ez lakodalmas, vagy modern zene egyaránt, teljes mértékben az ízlésünkön múlik. Ezután pedig olyan tánctanfolyamot válasszunk, amely a kiválasztott zenéhez igazodik. Pár hét gyakorlás, és a ceremónián mindenkit elkápráztathatunk újonnan szerzett tánctudásunkkal.

tánc.jpg

  Akkor is jó ötlet tánciskolát választani, ha csak szeretnénk kicsit felfrissíteni a régi, megkopott táncismeretünket. Mindamellett alkalomtól függetlenül a tánc ideális testmozgás több szempontból is. Felszabadít, jó kedvre derít, javítja a testtartást és a járást, valamint minden egyes porcikánkat kellően átmozgatja.

 

Tovább »
Hirdetőink ebben a kategóriában:
Casa de la Música

Bejelentkezés

Azonosító: Jelszó:
Regisztráció Elfelejtett jelszó

Szolgáltatás kereső

Keresőszó:
Tevékenység kereső:
Megye szerinti szűrés:
Város szerinti kereső: