Jogi nyilatkozat

Azzal, hogy belép a www.eskuvottervezunk.hu oldal (továbbiakban: Portál) valamelyik oldalára, Ön feltétel és kivétel nélkül elfogadja az alábbi felhasználási feltételeket, még abban az esetben is, ha nem regisztrált felhasználója, előfizetője a rendszer egyik szolgáltatásának sem.


A Portálon található tartalom a Portál szerkesztőségének szellemi tulajdona. A Portál szerkesztősége fenntart minden, a Portál bármely részének bármilyen módszerrel, technikával történő másolásával és terjesztésével kapcsolatos jogot. A szerkesztőség előzetes írásos hozzájárulása nélkül tilos a Portál lapjain közölt tartalom egészének vagy részeinek terjesztése, értékesítése.


A lap tartalmának egyes részeit – kizárólag saját felhasználás céljából – merevlemezére mentheti vagy kinyomtathatja, de ebben az esetben sem jogosult a lap így többszörözött részének további felhasználására, terjesztésére, adatbázisban történő tárolására, letölthetővé tételére, kereskedelmi forgalomba hozatalára.


A Portál oldalai teljes egészében – a reklámokkal, hirdetésekkel együtt – szerzői jogvédelem alatt állnak, azokból bármely részt kivágni, a megcsonkított részt pedig a nyilvánossághoz bármely módon újraközvetíteni tilos! Tilos továbbá a kiadó előzetes írásbeli engedélye nélkül a lap tartalmát tükrözni, azaz technikai művelet segítségével nyilvánossághoz újraközvetíteni – még változatlan formában is.


A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után. A Portál követelheti a jogsértés abbahagyását és kárának megtérítését.


A Portál tartalma kizárólag tájékoztató jellegű, a Portál pontos és hiteles információk közlésére törekszik, de a Portálon hozzáférhető tartalom pontosságáért, megbízhatóságáért, teljességéért és az ezekből eredő közvetlen vagy közvetett károkért a Portál szerkesztősége felelősséget nem vállal. A Portálon nyújtott tanácsok felhasználása kizárólag a felhasználó felelősségére és kockázatára történik.


A Portál szerkesztősége fenntartja magának a jogot, hogy a jelen felhasználási feltételeket részeiben, vagy egészében, előzetes bejelentés nélkül megváltoztassa.

Bejelentkezés

Azonosító: Jelszó:
Regisztráció Elfelejtett jelszó

Szolgáltatás kereső

Keresőszó:
Tevékenység kereső:
Megye szerinti szűrés:
Város szerinti kereső: