Utazás

   Bár az esküvői ceremónia megszervezése nagyon sok időt és fáradságot követel, azon sem árt idejében elgondolkodnunk, hogy milyen lesz a folytatás, vagyis hová és miként szervezzük meg nászutunkat.

utazás.jpg

   Szerencsés esetben életünkben egyszer kerül erre sor, nem egy szimpla nyaralásról van tehát szó. Ezzel együtt, egyéntől függ, hogy ki mire vágyik. Van, aki luxusnyaralásról álmodik, és van, aki megelégszik egy „világvégi”, belföldi wellnesshétvégével. Természetesen választásunk nagymértékben függ a pénztárcánktól is. Sokan szeretnek ilyenkor utazási irodához fordulni, és rajtuk keresztül megszervezni az egész utazást. Ez egyrészt praktikus, hiszen nem nekünk kell a szállásfoglalással,a  repülőjegy-vásárlással, a tranzittal, az esetleges vízumok beszerzésével vesződnünk, hanem rábízhatjuk mindezt egy szakemberre, másrészt biztonságot is ad a tudat, hogy nekünk a csomagoláson és az utazáson kívül már lényegében semmire sincs gondunk, hiszen mindent elrendeznek helyettünk. Ez kényelmes, de ára van.

 

   Ha bevállalósabbak/spórolósabbak vagyunk, megpróbálkozhatunk azzal is, hogy saját magunk vesszük kezünkbe az ügyintézést. Ilyenkor mindenképpen célszerű már jóval az utazás előtt lefoglalni a repülőjegyet, hiszen ezzel sok pénzt spórolhatunk meg. Szerencsés esetben elég az alapszintű angoltudás, és könnyedén eljuthatunk bárhová helyi közlekedéssel, vagy találhatunk magunknak kedvünkre való szállást. Elfogadható alternatíva, hogy szállást, repülőjegyet és bérautót foglalunk az utazási iroda segítségével, a többit pedig a helyi erőkre, a spontán szervezőkészségünkre – és persze a szerencsére bízzuk. Érdemes egy magyar nyelvű, egy-két évnél nem régebbi kiadású útikönyvet is beszerezni. A legtöbb bedekker végén van egy pár oldalas szótár, a legszükségesebb kifejezésekkel. Nincs az a helybeli, aki ne értékelné, hogy egy turista az anyanyelvén próbál szólni hozzá. Figyeljünk arra is, hogy számos turistaparadicsomban az idegenben egy megkopasztani való balféket látnak, akinek dagad a pénztárcája. Öltözködjünk egyszerűen, kényelmesen, hátizsákosan, ne ordítson rólunk, hogy naiv turisták vagyunk. A helyszínen is betérhetünk egy-egy utazási irodába, bérautó, vagy helyi programok terén biztosan képben vannak, és az áraik sem feltétlenül borsosak. Sok helyen megkövetelik a dombornyomott hitelkártyát és a nemzetközi jogosítványt. Egzotikus országok esetén érdeklődjük meg jó előre, hogy javasolt-e védőoltás.

Erről bővebb információ a Külügyminisztérium oldalán található:

http://www.mfa.gov.hu/kum/hu/bal/Konzuli_informaciok/Utazas_kulfoldre/


Szerző: Rozsnyai Gábor

Hirdetőink ebben a kategóriában:
Andromeda Travel
Vista Utazási Irodák

Bejelentkezés

Azonosító: Jelszó:
Regisztráció Elfelejtett jelszó

Szolgáltatás kereső

Keresőszó:
Tevékenység kereső:
Megye szerinti szűrés:
Város szerinti kereső: