10 esküvői tipp – profi esküvőszervezőktől

Az egyik legmeggyőzőbb érv amellett, hogy az esküvő megszervezését miért bízzuk profikra, ahelyett, hogy magunk látnánk neki, az, hogy ők – velünk szemben – egy nagyon fontos dologgal rendelkeznek: tapasztalattal. Ők azok, aki ismerik az évről évre változó esküvői trendeket, az éppen divatos stílusokat, és tudják, mi kell egy esküvő sikeres lebonyolításához.

És igen: azt is tudják, hol követhetjük el a hibákat. Hallgassunk rájuk.

A hivatásos ceremóniamester megbízása mellett több érv is szól, mikor hozzákezdünk az esküvőnk tervezéséhez. Ő az egész rendezvény lelke, aki irányítja az eseményeket, aki a mikrofon előtt állva vagy a táncparketten a hangulatról gondoskodik, és aki a háttérben maradva igyekszik elsimítani a kisebb bakikat, ha a jegyespár vagy a szervezés körül adódik valami gubanc. Mert mindig adódik.

935003_rose.jpg

Nézzünk néhány apróságot, amelyekről könnyen elfeledkezhetünk a többi ezer fontos teendő között, pedig érdemes rájuk is odafigyelni:

 

§  Mielőtt bármit megveszünk, megrendelünk, térképezzük fel az árakat – lehet, máshol olcsóbban kijövünk ugyanazzal az eredménnyel.

 

§  Mérjük fel előre a helyszíneket abból a szempontból is, hogy a vendégeink és az esemény lebonyolításában részt vevők hol találnak parkolóhelyet a közelben.

 

§  Ha az esküvő napján nagy meleg várható, gondoskodjuk frissítő folyadékról a résztvevők számára a vacsora helyszínén kívül is, különösen, ha a szertartás a szabad ég alatt zajlik. Sem az összecsukló menyasszony, sem a sorra elájuló vendégek látványa nem az az emlék, amit később őrizni szeretnénk erről a napról.

1077718_wedding_roses_4.jpg

 §  Ha egyszerre szeretnénk megőrizni az esküvői csokrunkat és a barátnőinket, készíttessünk egy külön dobócsokrot.

 

§  Ne felejtsük el előre tájékoztatni az esküvő menetéről a megbízott fotóst, videóst és a zenekart, így elkerülhetjük, hogy a fotós mindig épp máshol legyen, mint ahol történik valami fontos, és a legünnepibb pillanatunkban ne az anyósunk kedvenc nótájára zendítsen rá a zenekar.

 

§  Ne is reméljük, hogy az este folyamán minden vendégünk zenei ízlését ki tudjuk majd elégíteni, de igyekezzünk előre tájékozódni, amennyire csak lehetséges.

 

§  Derítsük ki, melyek azok a zeneszámok, amelyeknek mindenképpen el kell hangozniuk, és ezt a listát még időben adjuk oda a zenekarnak. Nem biztos, hogy az összes számot kapásból ismerik, így adunk időt arra, hogy megtanulhassák azokat.

1233586_white_roses_bouquet.jpg

§  Ne feledkezzünk el arról, hogy az esküvő segítő résztvevői is emberek, teremtsük meg a lehetőségét, hogy az este folyamán étkezni tudjanak. Adjunk enni a zenekarnak is.

 

§  Kültéri esküvő esetén győződjünk meg előre arról, hogy naplemente után is jut-e elegendő fény a vacsorához. Bár a gyertyafény nagyon romantikus, egy idő után unalmassá válik, ha csupán a tányérunk egyik szélét világítja meg, de azt már nem látjuk, mi van a tányéron, vagy ki ül szemben velünk.

§  Mérjük fel, hogy a zenekarnak vagy a dj-nek pontosan milyen „energiaigénye” van, nehogy pont eggyel kevesebb konnektor jusson, mint amennyire szüksége lenne a megszólaláshoz.


Szerző: Semei

Bejelentkezés

Azonosító: Jelszó:
Regisztráció Elfelejtett jelszó

Szolgáltatás kereső

Keresőszó:
Tevékenység kereső:
Megye szerinti szűrés:
Város szerinti kereső: